2012. május 28., hétfő

Párkeresés Kínában

Mintegy 40 ezer párkereső vett részt a kelet-kínai Sanghaj legnagyobb, a hét végén megrendezett kétnapos társkereső rendezvényén, sok fiatalt aggódó szülei is elkísérték.
Az esemény a tavalyihoz hasonlóan idén is óriási sikert aratott, a szervezők becslései szerint szombaton 22-23 ezer, vasárnap pedig 15-17 ezer érdeklődőt vonzott a legnagyobb sanghaji társkereső rendezvény. A kétnapos, vak- és úgynevezett rapid randikra, vagyis csupán pár perces bemutatkozásokra koncentráló eseményt a 2010-es világkiállítás egykori helyszínén, az Expo Parkba szervezték. A részvételt a párt kereső egyedülállók számára ingyen garantálták, a gyermekeiket kísérő, aggódó szülőknek ugyanakkor fejenként 50 jüanos (1900 forintos) belépőjegyet kellett fizetniük. A jegyszedésre azért volt szükség, hogy a rendezvényen megjelenő anyák és apák hadát visszafogják, de ez csak részben sikerült: nyolcezer szülő jött kísérőként, illetve vett részt a társkeresésben gyermeke helyett. Ez a hagyomány nem új keletű a városban, a hétvégente megrendezett házassági piacon például szinte kizárólag szülőket találni. Bár a szervezők a nemek egyensúlyára törekedtek, csakúgy mint tavaly, idén is a nők túlsúlya volt jellemző. Ennek egyik oka, hogy a lakás és autó nélkül nem házasodó hölgyek (az úgynevezett "csupasz házasságot" nem vállalók) aránya évről évre nő a városban, és a fenti kritériumoknak megfelelő párt nem találók inkább szinglik maradnak.

A férjezetlen nők aránya 2010-ben a város teljes női lakosságának körében 20,1 százalékot tett ki, 2,2 százalékkal többet mint 2000-ben. A Sanghajban élő hajadonok - elsősorban a főiskolát, egyetemet végzett, jól keresők - számára ma komoly gondot jelent megfelelő kvalitásokkal rendelkező partnert találni, az anyagiak meglétét pedig gyakran nem is ők, hanem szüleik kényszerítik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése